Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége

Társadalmi

Tevékenység

Cél szeriE célok megvalósítása érdekében – figyelembe véve az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény követelményeit – az alábbi közhasznú tevékenységeket végzi (2)-(21) bekezdés, amelyeket az alábbi közfeladatokhoz kapcsolódóan lát el (22) bekezdés. (2) Feltárja azokat a lehetőségeket, feltételeket és eszközöket, amelyek a vak és gyengénlátó emberek számára a látássérülésből eredő hátrányok leküzdését, a társadalomba való minél teljesebb integrálódásukat szolgálják. (3) Véleményt nyilvánít, előterjesztést tesz a látássérült személyeket érintő ügyekben az állami és társadalmi szerveknél, közreműködik a vak és gyengénlátó embereket érintő rendelkezések kidolgozásában, végrehajtásában. (4) Együttműködik az állami és társadalmi szervezetekkel, a különböző felekezetek karitatív szolgálataival, más fogyatékossággal élő személyek érdekképviseleti szervezeteivel, a vak és gyengénlátó emberekről gondoskodó intézményekkel, az őket foglalkoztató munkáltatókkal, minden személlyel. Olyan koordinációs tevékenységet fejt ki, amely biztosítja a rendelkezésre álló állami és társadalmi erők szervezett felhasználását. (5) Kapcsolatot tart fenn külföldi társ Szövetségekkel és nemzetközi szervezetekkel. Tagja a Vakok Világ Szövetségének (WBU), valamint a Vakok Európai Szövetségének (EBU) és részt vesz ezen szervezetek munkájában. (6) Támogatja a látássérülés megelőzésére irányuló tevékenységeket. (7) Figyelemmel kíséri a vak és gyengénlátó gyermekek helyzetét, sajátos igényeikhez és szükségleteikhez igazodó, korai gondozását, óvodai és iskolai fejlesztését, oktatását, és szorgalmazza a tanköteles korúak megfelelő helyen történő beiskolázását. (8) Előmozdítja a felnőtt korban látásukat vesztett személyek Braille-írás-olvasás oktatását, elemi rehabilitációját. (9) Felnőttképzési tevékenységet végez, amelynek segítségével előmozdítja a látássérült emberek továbbtanulását, és a részükre munkalehetőséget biztosító képzéseket. (10) Küzd azért, hogy a munkát vállaló vagy munkára váró látássérült személyek képességüknek és végzettségüknek megfelelő munkakörben dolgozhassanak. (11) Keresi az új munkalehetőségeket és foglalkoztatási területeket, a megszerezhető szakmákat pedig igyekszik megőrizni szakmai tanfolyamok szervezésével, továbbá munkaerő-közvetítést végezhet, egyéb munkaerő-piaci szolgáltatásokat nyújthat. (12) Szervezi a látássérült személyek életvitelét könnyítő segédeszközök forgalmazását. Támogatja új segédeszközök felkutatását, fejlesztését és beszerzését, elősegíti a külföldről vásárolt segédeszközök vámmentesítését, eljár a segédeszközök társadalombiztosítási támogatásának ügyében. Eljár a látássérült személyek életvitelét megkönnyítő segédeszközök árainak minél kedvezőbb megállapítása érdekében. (13) Figyelemmel kíséri a látássérült személyeket érintő jogszabályi környezet alakulását és véleményezi az őket érintő jogszabálytervezeteket. Kezdeményezi a vak és gyengénlátó emberekre vagy családjaikra nézve kedvező intézkedések megtételét és a számukra hátrányt okozó rendelkezések megszüntetését. A látássérült emberek nagyobb csoportját érintő ügyekben eljárást kezdeményezhet bíróságok és egyéb hatóságok előtt, illetve szükség esetén ott képviseli őket. Az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál kérelmet terjeszthet elő közérdekű igényérvényesítőként a vak és gyengénlátó embereket érintő hátrányos megkülönböztetésnek minősülő esetekben. Bíróságok előtt, jogszabály irányadó rendelkezései alapján, közérdekű keresetet indíthat, illetőleg közigazgatási eljárásban ügyfélként léphet fel. (14) A Szövetség önállóan vagy együttműködve kiemelt gondot fordít szolgáltatásai működtetésére, figyelemmel azok költséghatékony üzemeltetésére (15) bekezdés. (15) A látássérült személyek rehabilitációja, tájékoztatása és kulturális igényeinek kielégítése céljából: a) Braille-nyomdát üzemeltet és hangstúdiót üzemeltethet; b) a látássérült olvasók részére hozzáférhető formátumú (Braille-írásban kinyomtatott, felolvasott és digitalizált) művek kölcsönzése érdekében Braille-, hangos- és elektronikus könyvtárat működtet, figyelemmel a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvénynek a művek nem üzletszerű, szabad felhasználására vonatkozó szabályainak betartására; c) kiadja a "Vakok Világa" című folyóiratot, a Szövetség hivatalos lapját, amelyben rendszeresen közzéteszi tevékenységének és gazdálkodásának legfontosabb adatait, ismerteti a testületi szervek döntéseit; d) a Szövetség egyéb rendszeres kiadványokat is megjelentethet; e) irodalmi és tájékoztató műveket, tananyagot és szakirodalmat jelentet meg a látássérültek által használt adathordozókon; f) tanfolyamokat, ismeretterjesztő előadásokat, kulturális rendezvényeket szervez; g) vakvezetőkutya-kiképző iskolát, üdülőt üzemeltet. (16) Támogatja a látássérült személyek tömeg- és versenysportját, elősegíti új sportágak bevezetését. (17) A látássérült személyek biztonságos közlekedése, valamint az info-kommunikációs akadálymentesség megvalósítása érdekében együttműködik a különböző állami és társadalmi szervekkel, az érintett szolgáltatókkal, hogy minél szélesebb körben megvalósuljon az egyenlő esélyű hozzáférés. (18) Elősegíti a látássérült személyek minél szélesebb körű és színvonalas üdültetését. (19) Tanulmányokat, tájékoztatókat ad ki, előadásokat, képzéseket, programokat szervez, amely által információt szolgáltat a látássérült személyeknek adható segítség formáiról, módjairól. Kiállításokat, szemléletformáló programokat szervez a vak és gyengénlátó emberek életéről, munkakörülményeiről és társadalmilag hasznos tevékenységéről, hogy ezáltal is előmozdítsa a látássérült személyek társadalmi integrációját. Ezen célok érdekében igénybe veszi a tömegkommunikációs eszközöket. (20) Braille-emlékérmet adományoz azoknak, akik kiemelkedő munkásságot fejtenek ki a látássérültek érdekében. Az emlékérem adományozásának szabályzatát az elnök készíti el és az elnökség fogadja el. (21) Részt vesz a megváltozott munkaképességű személyek, különösen a látássérült munkavállalók foglalkoztatásában. nti besorolás nincs bejegyezve

Mire gyűjt

a) valamennyi emberi jog és alapvető szabadság teljes és egyenlő gyakorlásának elősegítése, védelme és biztosítása minden látássérült személy számára, és a velük született méltóság tiszteletben tartásának előmozdítása; b) a látássérült személyekre vonatkozó jogszabályok végrehajtásának országos szintű elősegítése, a Szövetség tagjai társadalmi összefogása, érdekvédelmük ellátása, tagegyesületei tagjai habilitációjának és rehabilitációjának előmozdítása.

Aktív kampányok