Rólunk

Dr. Csisztu Zsuzsa

Újságíró, műsorvezető, sportjogi szakjogász, a Magyar Olimpiai Bizottság első sportújságíróként jegyzett női tagja, a Magyar Sportújságírók Szövetségének első női alelnöke és a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség megválasztott Végrehajtó Bizottsági tagja. Olimpikon tornászként olimpiai nyolcadik, világbajnoki hetedik és Európa-bajnoki hatodik helyezett, több, mint tízszeres Magyar és háromszoros Mesterfokú Bajnok tornásznő. Több mint tizenkét éve jószolgálati nagykövete a Transzplantációs Alapítványnak, illetve nagykövetként dolgozik.

A Sharity Nagyköveteként a transzparens adakozás megteremtését tűzte ki céljául.

LinkedIn profil
 
 
Dr. Bársony Farkas

Kondor Holding CEO, az Amerikai Kereskedelmi Kamara volt elnöke, a Pénzügyminiszter által vezetett Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja. Korábban a GE Hungary ügyvezető igazgatója, a PwC Magyaroroszág partnere. Cégvezetőként számtalanszor találkozott az adományozás kérdéskörével cégei komoly társadalmi felelősségvállalása keretében. A Sharity Nagyköveteként a vállalkozások CSR tevékenységének előmozdítását vállalta fel.

LinkedIn profil
 
 
Adámi Zsanett

Paralimpikon úszó. 2010 óta a Magyar Paralimpiai úszóválogatott tagja, 4x-es világcsúcstartó. Rióban 4. és 6. helyezést ért el, e mellett többszörös nemzetközi és hazai bajnok. Zsanett az állatokkal foglalkozó szervezetek Nagykövete a Sharity-nél. A Paralimpián legnagyobb motivációja a még kölyök Molly kutyusa volt, akit a világeseményről hazaérkezve hozott haza.
A Sharity Kft. csapata
 
 
Dr. Bujdosó Arnold

Ügyvéd, az adományozások átláthatóságát biztosító pénzügyi-jogi garanciák kialakítása a fő területe. Alapítója a Győztesek Egyesületének, így a közhasznú szervezetek működésében, finanszírozásában is jártas.

LinkedIn profil
 
 
Laczkó Georgina

Pedagógus, nyelvtanár. Több, mint 10 éve foglalkozik gyerekek és felnőttek oktatásával, fordítással és 6 éve oktatásfejlesztéssel. Hamarosan pilóta lesz belőle, hiszen elvei szerint "mindig kell valami újat tanulni". Több civil szervezetnél is önkénteskedik. 7 évnyi énekesi pályafutás van mögötte. A Sharity Innovation Kft.-nél a közhasznú szervezetek felkereséséért és a velük való kapcsolattartásért felelős.

LinkedIn profil
 
 
Dr. Almacht-Kovács Anna

Jogi diplomáját 2015-ben szerezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán. Állandó támogatója különböző közhasznú szervezeteknek, ezért is érezte úgy, hogy jogászként többet is tehet ezen szervezetek helyzetének javításáért, segítéséért. A Sharityben való munkájával hozzájárul a transzparens adományozás jogi hátterének megteremtéséhez.
 
 
Dr. Horváth Helena Zsuzsanna

Jogász. A Sharity-hez azért csatlakozott, mert hiszi, hogy a teljes átláthatóság megoldást fog nyújtani azon emberek számára, akik azért nem adakoztak eddig, mert féltek attól, hogy az adományuk nem a megfelelő helyre kerül. Munkája során arra fog törekedni, hogy jogi tudásával és tapasztalatával az adományok célt érjenek és azok a Sharity elvei alapján kerüljenek felhasználásra.
 
 
Szili Bálint

Jelenleg a Salzburg University of Applied Sciences végzős hallgatója információs technológia és rendszermenedzsment mesterszakon, data science és analízis főszakiránnyal, valamint robotika és digitális jelfeldolgozás mellék-szakiránnyal. Emellett rendelkezik szociológiai, illetve mérnöki alapszakos diplomával is. Földmérő és térinformatikai technikusként szerzett tapasztalatot nemzetközi projekt-kivitelezésben és kutatás-fejlesztésben, valamint a terméktámogatás és a szaktanácsadás területén Nyugat- és Észak-Európában, Észak-Amerikában és Ausztráliában.

LinkedIn profil