Alapítvány Z-ELV Hátrányos Helyzetű Tehetségekért
Sport
Társadalmi
Tevékenység
sporttevékenység (pl. fizikai, szellemi és technikai sport, diáksport, sportélet)
Mire gyűjt
A Z generáció tagjai közül (erre utal az alapítvány nevében a mozaikszó) sok hátrányos helyzetű tehetséges gyereknek sikerüljön reményt és esélyt adnunk ahhoz, hogy ne csak a sivár körülményeik határozzák meg a tehetségüket, az életüket. Az Alapítvány célja, hogy minél korábbi életkorban találjuk meg a fiatal tehetségígéreteket és segítsük őket a sportban egészen az olimpiai játékokra való kijutásig, világbajnokságokon és Európa bajnokságokon való részvételükig; a zene- és más művészetekben pedig a művészeti végzettség, képesítés megszerzéséig. 2. Elsősorban az egyszülős családokból és a nagycsaládokból érkező hátrányos helyzetű tehetséges gyermekeket segítjük a sportban és a művészetben kibontakozni, fejlődni. 3. Az alapítvány célja a fentiekkel összhangban a hátrányos helyzetű tehetséges gyermekek sportolásának és művészeti fejlődésének segítése, lakhatásuknak - elsősorban kollégiumi elhelyezésüknek - megteremtése és finanszírozása a tanulmányaik és fejlődésük során. 4. A felnövekvő generációk egészséghez, az egészség fenntartásához illetve fejlesztéséhez vezető út első lépcsőfoka a sport. A sportolás kiemelt szerepet játszik a fizikai és mentális egészség megőrzésében, az egészségtudatos magatartás kialakításában . Célunk ezen folyamatok segítése. 5. Népszerűsíteni a Magyarországon mostoha körülmények között létező téli sportágak fejlődését, például az északi sí, alpesi sí, műkorcsolya sportágakat, utánpótlás kinevelését a téli olimpiai játékok részvételre, világbajnokságokon és Európa bajnokságokon való részvételükig. 6. Célunk, hogy a fiatalok megtapasztalhassák: a sport kiváló életvezetési technikák és módszerek közvetítője, a nevelés egyik legfontosabb eszköze, mely játékos formában vértezi fel megoldási készletekkel az ifjúságot, illetve lehetőséget nyújt az egyén önmegvalósítására. 7. A sport, a természeti környezetben történő időtöltés egyik eszközeként, nélkülözhetetlen szerepet tölthet be a környezetkímélő tudatformálásban. Célunk a sport ezen hatásaival a környezettudatosságra nevelésben is közreműködni. 8. A sport és a művészeti tevékenységek lényeges szerepet tölthetnek be a családi és társadalmi kötelékek erősítésében kulturált szabadidő-eltöltési, szórakozási lehetőségek biztosítása útján. Célunk a gyerekekkel, fiatalokkal felismertetni és élménnyé tenni: pihenést, örömforrást és élvezetet nyújtó hasznos időtöltést jelent a sport és a művészetek valamely ágának gyakorlása, amely ezzel gyakorlati eszközzé tud válni a hátrányos helyzetű csoportok (hátrányos helyzetű településeken élő gyerekek és fiatalok, fogyatékossággal élő emberek, nők, romák) felzárkóztatása terén. 9. Mindezen fenti célok megvalósítására törekvéssel a sport és a művészeti tevékenységek jelentősen hozzájárulnak az életminőség javulásához, egészséges közösség építéséhez, a hagyományok és kultúra megőrzéséhez. Célunk mindezen hatások elérése az Alapítvány célcsoportját képező hátrányos helyzetű gyerekek, fiatalok körében.