Agapé Gyülekezetek Közössége Törökszentmiklósi Gyülekezete

Vallás

Tevékenység

vallási tevékenység (pl. hitéleti tevékenység)

Mire gyűjt

Az Egyház elsődleges feladatának tekinti az evangélium hirdetését a teljes Szentírás alapján, minden lehetséges eszközzel. Célja annak munkálása, hogy Isten terve megvalósulhasson az emberi élet minden területén: az emberek személyes kapcsolatba kerüljenek Istennel és az életük kiteljesedjen. Ennek érdekében Jézus Krisztus parancsa szerint olyan tanítványok felkészítése, akik megélik az Isten szerinti életet és másokat is segítenek ennek elérésére. Az egyház fontosnak tartja, hogy – a különbségek tudatában és azok elfogadásával munkálja az egyetemes egyház Szentlélek általi egységét, melynek alapja Isten atyai szeretete és Jézus Krisztus megváltói munkája. Missziójának teljesítésében hazai és nemzetközi viszonylatban együttműködik az egyetemes egyház tagjaival. Szolgálataival erősíteni kívánja a határon túli magyar közösségeket is, elsősorban azok lelki- szellemi megújulásának támogatása útján. Az Egyház küldetésének tekinti, hogy az igehirdetés mellett, keresztény hitét megvallva és arról tettekben is tanúságot téve, lehetőségei szerint közcélú tevékenységek vállalásával is szolgáljon a társadalomban, különösen a nevelés, az oktatás, a felsőoktatás, az egészségügy, a karitatív tevékenységek, a szociális ellátások, a család -gyermek- és ifjúságvédelem, a mélyszegénység-kezelés, a hátrányos helyzetben lévő társadalmi csoportok, különösen a roma emberek felzárkóztatása, a hajléktalan-ellátás, a szenvedély-betegek rehabilitációja, a börtönpasztoráció, valamint a kultúra, a sport és a környezetvédelem területén.

Aktív kampányok