Kikelet Alapítvány

Társadalmi

Tevékenység

társadalmi

Mire gyűjt

Kikelet Alapítványunk 1993 év óta működik. Célja Szolnok város és természetes vonzáskörzetében élő fogyatékosságuk miatt hátrányos helyzetben lévő 0-6 éves korú kisgyermekek integrált gondozása-nevelésének; korai fejlesztésének támogatása. Tevékenységével hozzájárul a gyermekek veleszületett vagy szerzett károsodás következtében létrejött fogyatékosságának lehetőség szerinti gyógyításához, illetve kompenzálásához, további egészségromlásuk megakadályozásához, valamint képességeik, készségeik fejlesztéséhez. A gyermekek közvetlen gondozásán, fejlesztésén túl támogatjuk a szülői kompetencia erősítésével a családokat megváltozott élethelyzetük megoldásában. Kiemelt célunk az is, hogy minél több sajátos nevelési igényű gyermek részt vehessen bölcsődei ellátásban. Valljuk, hogy a speciális igényű gyermekek közösségbe való integrálása önmagában is fejlesztő hatással bír, ép társaikat pedig megsokszorozott szociális kölcsönhatások érik. Tapasztalataink azt is alátámasztják, hogy fejlődik az alkalmazkodó képességük és már ilyen pici korban elültetjük a morális értékek-empátia, segítőkészség, tolerancia-csíráit. Bölcsődénk óriási szerepet vállal ezeknek a gyermekeknek és családjaiknak az esélyteremtésében. Inkluzív szemlélettel segítjük a gyermekeket és családjaikat abban, hogy a társadalomba való beilleszkedésüket megkönnyítve nagyobb esélyt kaphassanak és életminőségük javulhasson. Bölcsődénk, mint a kora gyermekkori intervenció első intézménye, nagy szerepet vállal a hátrányos, halmozottan hátrányos gyermekek és családjaik életében is. Az adó 1% felajánlásokból és támogatásokból fejlesztő eszközöket, játékokat, a gyermekek fejlődését támogató bútorokat és berendezési tárgyakat vásároltunk, valamint közösségépítő, egymást támogató családi napokat szerveztünk ebben a különösen nehéz, érzelmileg és fizikailag is megterhelő élethelyzetben lévő családok számára. Társadalmi szükséglet: A csoportban gondozható, nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek esetében minél fiatalabb életkortól kezdve a gondozásba ágyazott fejlesztés formájában segíteni a habilitációt és a rehabilitációt. Mindezek támogatják az egyenlő esélyekhez jutást, a társadalmi beilleszkedést. A hátrányos helyzetű, a szegény és a periférián élő családok gyermekei esetében a hátrányoknak és következményeiknek enyhítésére törekvés, szükség esetén más intézményekkel, szervezetekkel, szakemberekkel együttműködve. A valamilyen kisebbséghez tartozó gyermekek esetében fontosnak tartjuk a nemzetiségi/etnikai hovatartozás tiszteletben tartását, az identitástudat kialakulásának segítését. Társadalmi hatás: A habilitáció a fogyatékos (veleszületett v. kora gyermekkorban kialakult, 3 éves koráig), akadályozott gyermek életre való felkészítését, társadalmi életre alkalmassá tételét jelenti. A habilitációnál nagyon fontos az életkor, tehát minél korábbi a felismerés, annál korábban kezdődhet meg a fejlesztés, a gondozás. Ez az alapvető szükség, hogy minél korábban segítséget tudjanak nyújtani. Bölcsődénkben a korai intervenció úgy valósul meg a sajátos nevelési igényű gyermekeknél, hogy bölcsődei gondozást-nevelést szakembereink, míg a korai fejlesztést helyben, intézményünk fejlesztőhelyiségeiben végzik sérülésspecifikusan a Pedagógiai Szakszolgálat szakemberei. Ebből a gyakorlatból a gyermek, családok, és a kisgyermeknevelők is rengeteget profitálnak, mert az információ, a tudás átadása napi szinten valósul meg. Speciális csoportjainkban autizmussal élő, Down-szindrómás, halmozottan sérült, mozgásában korlátozott, Kleefsrta-szindrómás, neurofibromatózissal élő, illetve kevert specifikus, több területet érintő kisgyermekek nevelését- gondozását végezzük. A sajátos nevelési igényű gyermeket nevelő családok körében egyre többen döntenek úgy, hogy közösségbe adják gyermeküket. Azért, hogy esélyt adhassunk a gyermekeknek és családjaiknak, a tavalyi évben megnyitottunk egy újabb speciális csoportot. A bölcsődében dolgozó pedagógusok mindent megtesznek ezeknek a gyermekeknek a megfelelő ellátásáért, viszont eszközkészletünk hiányos, ezért szeretnénk bővíteni megfelelő fejlesztő eszközökkel csoportjainkat. Olyan eszközöket szeretnénk beszerezni, melyek fejlesztik a kognitív képességeket, az egyensúlyérzéket és a koordinációs képességéket, az izomzatot, illetve az ízületeket. A motoros készségek fejlesztése pozitívan hat az idegrendszer és az agyi működés fejlődésére. Az adó 1% felajánlásokból és támogatásokból fejlesztő eszközöket, játékokat, a gyermekek fejlődését támogató bútorokat és berendezési tárgyakat vásároltunk, valamint közösségépítő, egymást támogató családi napokat szerveztünk ebben a különösen nehéz, érzelmileg és fizikailag is megterhelő élethelyzetben lévő családok számára. Társadalmi szükséglet: A csoportban gondozható, nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek esetében minél fiatalabb életkortól kezdve a gondozásba ágyazott fejlesztés formájában segíteni a habilitációt és a rehabilitációt. Mindezek támogatják az egyenlő esélyekhez jutást, a társadalmi beilleszkedést. A hátrányos helyzetű, a szegény és a periférián élő családok gyermekei esetében a hátrányoknak és következményeiknek enyhítésére törekvés, szükség esetén más intézményekkel, szervezetekkel, szakemberekkel együttműködve. A valamilyen kisebbséghez tartozó gyermekek esetében fontosnak tartjuk a nemzetiségi/etnikai hovatartozás tiszteletben tartását, az identitástudat kialakulásának segítését. Társadalmi hatás: A habilitáció a fogyatékos (veleszületett v. kora gyermekkorban kialakult, 3 éves koráig), akadályozott gyermek életre való felkészítését, társadalmi életre alkalmassá tételét jelenti. A habilitációnál nagyon fontos az életkor, tehát minél korábbi a felismerés, annál korábban kezdődhet meg a fejlesztés, a gondozás. Ez az alapvető szükség, hogy minél korábban segítséget tudjanak nyújtani. Bölcsődénkben a korai intervenció úgy valósul meg a sajátos nevelési igényű gyermekeknél, hogy bölcsődei gondozást-nevelést szakembereink, míg a korai fejlesztést helyben, intézményünk fejlesztőhelyiségeiben végzik sérülésspecifikusan a Pedagógiai Szakszolgálat szakemberei. Ebből a gyakorlatból a gyermek, családok, és a kisgyermeknevelők is rengeteget profitálnak, mert az információ, a tudás átadása napi szinten valósul meg. Speciális csoportjainkban autizmussal élő, Down-szindrómás, halmozottan sérült, mozgásában korlátozott, Kleefsrta-szindrómás, neurofibromatózissal élő, illetve kevert specifikus, több területet érintő kisgyermekek nevelését- gondozását végezzük. A sajátos nevelési igényű gyermeket nevelő családok körében egyre többen döntenek úgy, hogy közösségbe adják gyermeküket. Azért, hogy esélyt adhassunk a gyermekeknek és családjaiknak, a tavalyi évben megnyitottunk egy újabb speciális csoportot. A bölcsődében dolgozó pedagógusok mindent megtesznek ezeknek a gyermekeknek a megfelelő ellátásáért, viszont eszközkészletünk hiányos, ezért szeretnénk bővíteni megfelelő fejlesztő eszközökkel csoportjainkat. Olyan eszközöket szeretnénk beszerezni, melyek fejlesztik a kognitív képességeket, az egyensúlyérzéket és a koordinációs képességéket, az izomzatot, illetve az ízületeket. A motoros készségek fejlesztése pozitívan hat az idegrendszer és az agyi működés fejlődésére.

Aktív kampányok