Adománygyűjtés a japán 2024. újévi földrengés károsultjai számára
Kampányok
Lejárt kampány

Adománygyűjtés a japán 2024. újévi földrengés károsultjai számára

Magyar-Japán Baráti Társaság

2024. január 1-jén délután 4 óra 10 perckor 7,6-os magnitúdójú földrengés rázta meg Japán nyugati partját, ami jelentős károkat okozott Isikava prefektúrában, azon belül is a Noto-félszigeten. Ezt cunami-riasztás és több száz utórengés követte, a mai napig is naponta többször mérnek közepes erejű (3-5 között) utórengéseket.

Bár a mentőcsapatok azonnal megkezdték az emberi életek és az anyagi javak mentését, az NHK japán hírportál szerint január 11-ére csak Isikava prefektúrában már 213-ra emelkedett a halottak és minimum 567-re a sérültek száma. Még 37 embert kezelnek eltűntként, de a remény napról napra halványul, hogy megtalálják őket.

A földrengés következtében 3.100 ember rekedt a földrengés által leginkább sújtott településeken, ahol nincs áram, ivóvíz, élelmiszer, telefon- és internet-kapcsolat. A zord idő és a károsultak táborokban történő összezárása azt is eredményezte, hogy influenzajárvány, COVID-járvány ütötte fel fejét a menekültközpontokban.

A Magyar-Japán Baráti Társaság 1987-es alapításakor a japán kultúra hazai megismertetését és a japán-magyar barátság elmélyítését tűzte ki célul. Már a 2011-es fukusimai földrengés után is szervezett nagy sikerű adománygyűjtő koncertet a károsultak megsegítésére.

Jelen adománygyűjtéssel az a célunk, hogy megsegítsük japán barátainkat, és a kampány ideje alatt elérjük a 20 millió Forint támogatási összeget, amit a kampány zárása után egy összegben fogunk átküldeni a japán társszervezet, a Japán-Magyar Baráti Társaság isikava prefektúrabeli tagozatának, hogy azt helyben a károsultak megsegítésére, valamint a károk enyhítésére fordíthassa. Az MJBT adománygyűjtő akcióját a Magyar-Japán Gazdasági Klub is aktívan támogatja.

Megköszönjük minden japánbarát hozzájárulását az adományhoz!
Dómo arigató gozaimasz!

Fotók: KIM KYUNG-HOON (Forrás: REUTERS)
1 318 140 Ft
Gyűlt össze
46
Támogatótól
Cél: 16 062 573 Ft
8%