Gyermekek fejlesztése
Dányi Apró Paták LSE
Lóháton fejlesztő jellegű foglalkozásokat tartunk bölcsődés, óvodás, iskolás gyermekek részére, emellett gyermekek, felnőttek lovagoltatását is végezzük. Jelenleg heti rendszereséggel járunk 4 intézménybe, és ott fejlesszük a gyermekeket. Valamint hátrányos helyzetű gyermekekkel is foglalkozunk az óvodák, iskolák keretein belül, és hozzánk érkezve is fejlesszük őket, valamint élményt nyújtunk számukra. A mai rohanó világban, úgy gondoljuk nagy segítség a szülőknek, hogy az intézményekben fejlesszük a gyerekeket.
A gyermekek nagy részének szüksége van fejlesztő jellegű foglalkozásra, mozgás- és képesség fejlesztés, tanulási és viselkedési zavarok, mozgáskoordináció, egyensúly érzékelés. Iskolába menet nagy szükség van a többségüknek ezekre a foglalkozásokra, iskolaérettség, felkészítés. Sajnos elég sok gyermeknél nehezen indul a beszéd, ezzel a módszerrel sok gyermek beszédét indítottuk már be. Célunk, hogy minél több gyereknek tudjunk segíteni, táboroztatni, melegedőnkbe bútorokat beszerezni célunk elérése érdekében.